Szerettem volna még indulás előtt összefoglalni a léböjt tanúságait számomra, de sietős volt az indulás, a kedd volt a 3. felépítő napom, ami már az utazás jegyében telt, szerdán hajnalban már el is utaztunk, így ez a bejegyzés későbbre maradt. Utólag nem is bánom, mert azt hiszem ezen pár napnyi távolból tisztábban látom azt a 10 napot és a hatásait.
A legnagyobb tanulság és egyben eredmény talán az, hogy abszolváltam ezt a 10 napot, ugyanis az elején nem voltam biztos benne, aztán ahogy közeledtem a 7 naphoz akkor egyre biztosabban éreztem, hogy sikerülni fog, de a felépítő napoktól azért tartottam, de minden rendben ment.
A böjt alatt, mint az várható is volt néhány kilótól megszabadultam, nem olyan látványosan soktól, hiszen a többség a folyadékvesztés illetve a bélrendszer kiülüléséből adódótt, amióta szilárdan táplálkozom ez visszaállt, de összességében szerintem 2-3 kilónak inthettem búcsút, miután mérlegem nincs pontos számadatokkal nem tudok szolgálni. Örülök neki, de nem érdekel kifejezetten, a böjtöt nem ezzel a céllal tartottam.
Kitisztult a bőröm nagyon szépen. A böjt előtti lehetséges laktózérzékenységet mostmár egyre biztosabbnak gondolom, el is megyek vizsgálatra, mert ugyanis amint visszatértem a tejtermékek fogyasztására kiújultak a pöttyeim, bár nem olyan mennyiségben, mint korábban, de a tendencia beszédes.
Nem kívánom a húst. Riminiben minden este étteremben ettünk és volt lehetőségem bőven választani, de csak zöldségre vágytam inkább, arra viszont 6 aerobik óra után ipari menniységben :).
Rákattantam a főzésre meg a teljes kiőrlésű lisztekre. Én szeretem az ízét. Amikor a felépítő napoknál tartottam akkor határoztam el, hogy kényszer nincs, ha nincs más vagy éppen nagyon azt kívánom megeszem, de ha megtehetem, hogy főzök vagy hogy olyan ételt válasszak, ami teljes kiőrlésű lisztből és tejtermék nélkül készül akkor olyat eszem. Így teljes lelki nyugalommal ettem spenótos pizzát pl. jól is esett. Persze a tejtermékeknél ez a hozzáállás átgondolandó lesz, ha kiderül, hogy érzékeny vagyok-e rá.
Rászoktam a reggeli frissen facsart gyümölcskoktélra. Ez a reggelim minden reggel, Riminiben hiányzott is, sőt a kolléganőt is rászoktattam. :) Visszaszoktam viszont a kávéra. Hiányzott. Bár korántsem olyan gyakorisággal. Mostmár van/lehet olyan reggel, amikor nem azzal indul a nap és nem dől össze a világ.
A böjt lelki oldala, feltételezhetően azért is, mert munka mellett csináltam nem jelentkezett olyan intenzíven. Nem voltak magvas gondolataim, de nem is álltam nagy válaszutak, dilemmák előtt. Egyszerűen csak megerősített ez a pár nap, hogy érdemes elindulni a testi-lelki egészséghez vezető úton (hű ez fennköltre sikeredett) és folytatni, amit elkezdtem. Kisördög azért van bennem, és a régi rossz étkezési szokások sem írtódtak ki teljesen, ez lesz a következő nagy küzdelmem magammal. A tegnapi napom nagyon beszédes volt. Hazajöttem a nagy élményből és egyszerűen nem találtam a helyem, nem tudtam felvenni a napi rutint, semmi sem volt olyan ahogy szerettem volna, rossz volt az idő, nem tudtam sportolni, mert felújítás van az edzőteremben...a nagy jóból lett egy nagy rakás rossz és nem tudtam lekezelni, jött a sok-sok csoki, az állandó nyammogás este, feltételezhetően, hogy valahogy kompenzáljak, csakúgy, mint eddig. Persze jobb nem lett, sőt lelkiismeretfurdalásom is lett. Ezért küzdöttem napokon keresztül, hogy most felrúgjak mindent? Hogy tehetném jóvá? Milyen szankciót alkalmazzak magammal szemben? Ma akkor nem eszem annyit? De akkor ott a mindent vagy semmit effekt....
Aztán rájöttem, a küzdelem folyamatos és az is lesz még egy darabig. Nem intézhető el egy "egyszerű 10 napos böjttel". A tanulság a nem feladás. Ma felkeltem, megcsináltam a gyümilevet reggelire, bekészítettem az edzőcuccot. Nincs szankció. A tegnapi nap az a tegnapi nap, elcsesztem, van ilyen. Arra kell törekedjek, hogy ne legyen több, hogy folytassam amit elkezdtem. Nem lesz könnyű, senki se mondta, hogy az. Apró csatákat kell nyerni magammal szemben, ami megerősít. Ha le is térek az útról tudni kell minél hamarabb visszatalálni, a hibáinkat csak akkor tudjuk orvosolni, ha időről-időre szembeszállunk vele. Előbb-utóbb megnyerem a csatát is. Bármire képesek vagyunk, amit igazán akarunk.
A cél olyan, mint a sarkcsillag: ráállítod az iránytűdet, és amikor letérsz az utadról, segít visszatalálni.
/Marshall E. Dimock/
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése